2009. március 17., kedd

Szabálytalan foglakoztatás Magyarországon

Magyarországon leginkább a mezőgazdaságban és az otthoni munkavégzés során foglalkoztatnak gyermekeket. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség rendszeresen végez ellenőrzéseket, amelyeknek köszönhetően évente több alkalommal buktatnak le szabályszegőket.

2007. július 19-20-án nagy fokú ellenőrzéseket tartottak a fővárosban, mert több bejelentés is érkezett a napok óta tartó hőségben a kereszteződésekben szórólapozó fiatalok szabálytalan munkavégzéséről. Az ellenőrzések során 21 helyszínen 27 munkáltatót és 57 munkavállalót ellenőriztek. Az 57 főből 19 volt 18 év alatti, ebből 11-en érintettek voltak a fekete foglalkoztatásban. Találtak egy 15 év alatti munkavállalót is, akit azonnal eltiltottak a további foglalkoztatástól. Védőitalt, jólláthatósági mellényt szinte senki nem viselt, s az óránkénti 10 perces kötelező pihenőt sem tartották be. az ellenőrzés eredményeként a hatóság kb 6 millió forint bírságot szabott ki.

A Balaton parti ellenőrzések során a füredi Annagora Aquaparkban 3 olyan fiatalt találtak akiknek a munkaideje, éjjeli 1 óráig tartott.

2008. nyarán a ,,Kánikula" nevű nagy szabású ellenőrzés sorozat során, kiemelten ellenőrizték a diákmunkát is. A munkát vállaló diákok közel 34%-nál találtak szabálytalanságot. A leggyakoribb szabálysértések munkaköri alkalmassági vizsgálat, a védőeszköz, megfelelő munkaeszköz hiánya, vagy szabálytalan használata voltak.

2008. júniusában, ellenőrök arra lettek figyelmesek, hogy az M7-es autópálya építésén több fiatal munkavállaló is dolgozik. Az ellenőrzés során 19 bejelentés és szerződés nélkül dolgozó munkást találtak, köztük egy 13 éves egy 15 és két 16 éves gyereket. A munkáltatóra összesen 4 millió forint bírságot szabtak ki, az alvállakozót kirúgták, de a gyerekeket néhány héttel később újra látták az építkezésen dolgozni...

Ugyanebben az időszakban egy vállakozó 13-14 éves gyermekeket foglakoztatott mezőgazdasági munkára a mocsai szőllőkben. A munkáltatót, már korábban is megbírságoltál ugyanilyen szabálysértésért, de úgy látszik nem sokat használt.

Ezek után felmerül a kérdés vajon, mennyire hasznosak a pénzbírságok, milyen megelőző és megakadályozó szerepük van, s más módszer nem lenne hasznosabb a szabálytalanságok visszaszorítására...?

Forrás: www.ommf.gov.hu

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon tetszik a blog, hogy ilyesmiről írtok. =]
    A legszomorúbbnak azt tartom, hogy a 13-14 éveseket nem csak a szőlőben dolgoztatják, főleg nem a lányokat. =(

    by Nessa

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük szépen!Így, hogy jobban beleástuk magunkat a témába,mi is sok megdöbbentő esettel találkoztunk!Remélem néhány hasznos információt is találtál a bejegyzések közt!

    VálaszTörlés