2009. március 2., hétfő

Hasznos diákszövetkezetek!?


Az iskolaszövetkezetek múltja 1983-ig nyúlik vissza. Először csak iskolán belüli munkára korlátozódott, majd fokozatosan kiterjedt külső cégekre. Azóta számuk folyamatosan nő, Budapesten ma már negyvennél is több diákszövetkezet van. Ezekben a szövetkezetekben szülői engedéllyel már 15 éves kortól lehet dolgozni. A hasznosnak tűnő diákszövetkezetek „dolgozóival” mi is sűrűn találkozhatunk pl. a télen, nyáron az utcán szórólapokat osztogató fiatalokkal, vagy a nagy multik pénztáraiban, sorai között. Az iskolaszövetkezetek kifejezetten olyan munkalehetőségeket ajánlanak a dolgozni vágyó fiataloknak, amire már akár középiskolai végzettség nélkül is alkalmasak lehetnek.

A bérezéseket tekintve eltérőek a különböző munkakörökben, és helységekben kereshető jövedelmek. Még a fővárosban az alsó órabérek 400-450 Ft-nál kezdődnek, addig egyes vidéki helyeken ez a legmagasabb órabér. Vannak olyan fiatalok által betöltött munkakörök ahol akár az 1000Ft-os órabért is lehet kapni, az ilyen munkák főleg a képességekre és testi adottságokra alapoznak, pl. különböző hostess munkák.

A szakértők inkább a diákszövetkezeteket ajánlják a sima szerződéses munkák helyett, mert itt biztosítva van, hogy a dolgozók megkapják a pénzüket, és annyit kapnak, amennyiben megállapodtak, és nem tűnik el az összeg fele, vagy nem felejtik el kifizetni őket. Itt azonban meg kell említenünk, hogy a szövetkezetek az általunk megkeresett pénz bizonyos összegét levonják saját maguknak, és sok helyen egyszeri belépési díjat is fizetni kell, amit persze utána visszautalnak, persze csak ha írásban kérjük, és ellentétben az azonnali kézpénzzel történő befizetés helyett egyszer majd utalják a folyószámlánkra.

Felmerülnek azonban erkölcsi kérdések is a fiatal „munkásokkal” kapcsolatban. Sokan hasznosnak ítélik meg ezeket a szövetkezeteket, és hogy 15 éves kortól már lehet dolgozni, de mennyire van ez hatással a nyáron pihenés helyett dolgozó gyerekre. Mondhatnánk erre azt, hogy semennyire, hiszen ők vállalták, de mi van azokkal, akik például a szegényes, hiányos családi kassza pótlása miatt állnak nyaranta munkába. A 15 éves alsó korhatárral sem lehet teljesen egyetérteni, hiszen van, aki akkor végez még csak az általános iskolával, még inkább számít gyereknek, mint dolgozó felnőttnek, és a pihenés helyett már a futószalag mellett csomagol, vagy árút pakol a kosaraikat teli pakoló vásárlók között. Az is erkölcsi kérdés lehet még, hogy, mennyire helyes, hogy a különböző multik, nagyvállalatok az olcsóbb diákmunkásokkal végeztetik el a munkát, ahelyett, hogy a munkanélküli piacról oldanák meg a munkaerőhiányt.



forrás: http://szochalo.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése